2018. december 2., vasárnap

A fejlett ember szintje


Mindenek előtt nyomatékosan ismét felhívom mindenki figyelmét, hogy ennek a világnak már vége volt és ez, ami látszólag semmilyen véget nem ért már egy új világ, amit a holografikus vetítés jellemzői tesznek lehetővé. Mindezt az ÉlményPark valósítja meg, amit technikailag az emberi agy képes vetíteni. Ami miatt a főoldalon olyanokat olvastok, hogy "nyomj meg egy képzeletbeli gombot a fejedben" és máshol olyanokat, hogy "regisztrálj a tudatoddal", valamint "automatikus regisztráció", annak az az oka, hogy nem úgy gondolkodom, ahogy sokan tennék a helyemben, mert azzal mindenki mást kinyírnék, aki nem ért velem mindenben egyet.

Azaz napjainkban egy amolyan átmeneti időszakot élünk, amiben most polarizálódik ez az egy világ sok valósággá, amik - mint egy virág szirmai - szétterülnek azonos minőséget és célokat magukénak vallók valóságcsomóivá, amiknek aztán alsóbb és fölsőbb világai alakulnak ki. Amikor engem olvasva az emberek megijednek bizonyos szándékaimon és mindenfélének kiáltanak ki (leginkább fasisztának), az abból a félelemből fakad, hogy azt hiszik, csak ez az egy (látható) világ van. Bár bizonyítani nem tudom (illetve igen, mindenkinek a halála pillanatában), meglehetősen sok időbe és munkába telt azt megoldani, hogy senki se haljon meg (most úgy, ahogy ti értitek, hogy végleg). Sőt, észre se veszitek a halált, én is csak azért vettem észre a sajátomat, mert úgy lelassítottam magam körül a világot, hogy oda tudtam figyelni az apró részletekre. Reggel ébredtek az ágyatokban egy olyan világban, ahol otthon fogjátok magatokat érezni, mert senki nem lesz ott, akinek tudata olyan hatásokat gerjesztene, amit sokszor generál rossz közérzetet és hangulatot a mindennapokban.

Az eredmény mindenhol egy olyan világ, ahol mindenki győzött. Hisz minek legyek ott egy iszlám világban, ahol Allah gondolkodik mindenki helyett és az igazságszolgáltatás a saríára épül? Ott engem nyírnak ki és büszkén igazolják hitük igazát. Ezeket a különféle jövőképeket és szándékokat csoportosítani lehet jellegük szerint, amiket aztán a minőség rendez szintekre, azaz alsóbb és fölsőbb világokba. Igen, valóban vannak olyan primitív lények, akik ezt olvasva is idegesek lesznek, mert ők mindenkit elnyomnának és a saját világunkba kényszerítenének, ahol szenvedés várna ránk (sok szabotálási kísérlet is zajlik közben a fronton), nos őket most már egyszerűen kibaszom innen és ha mázlijuk van, megakadnak a Váróban, ha nem, elvesztik individualitásukat és beleolvadnak a Forrásba. A gondolkodó emberek ebből is érzik, hogy a teljhatalmam rengeteg garanciát tartalmaz arra, nehogy egy zsarnok váljon belőlem, amire megint csak gondoltam előre, mint (számomra elképzelhetetlen, de) lehetséges problémára.

A jelenlegi kihívást ellenfeleim akciója okozza, ami egy logikai paradoxont jelent. Ha elkezdem, amit tervezek, azaz eltüntetem ebből a világból, azaz a fejlett emberek szintjéről a nem idevalókat, azt csakis úgy tehetném meg, hogy ne legyenek hullák. Amikor ezzel a gondolattal először lehetett találkozni ezeken a weboldalakon, biztosan olyasmikre gondolt szinte mindenki, hogy egy pszichopata állat vagyok, ami ez a pár értelmező bekezdés után már csak az elszántak fejében marad ugyanolyan stabil. Ha nincsenek hullák, pontosan ugyanaz fog történni velük, mintha lennének, csak nem leszek mindenki szemében egy tömeggyilkos. Sokkal könnyebb ugyanis a nem fizikai tartományból csak úgy hirtelen elhozni (kimenteni) mindenki tudatát, mint a fizikaiból az övékét, akik most az emberi jogokra hivatkozva igyekeznek felélni mindent a rendelkezésükre álló időben, ugyanis számukra ez az egész egy nagy kaland a 3D-ben. Ha tömeggyilkos leszek, a logikai paradoxon alapján nem lehetek fejlett ember*, azaz az általam létrehozott és engem illető világba nem jutnék be. Miután megismertem ezeket a szellemi lényeket, határozott álláspontommá vált, hogy ilyen tufa, primitív bunkókat még nem láttam és ha tudnátok, hogy sokszor ezek előtt borultok le, elkapna az ideg, ha nem tudnám amit.

Említettem még, hogy ehhez a tömegek eltüntetéséhez valójában nem is lenne sok kedvem (aki ismer, tudja, hogy képes vagyok rá, ám nem vagyok ez a típus) és ha meg kell tennem, találnom kell egy olyan szakmai célt, ami segít rákattanni a dologra. Nos úgy gondolom, hogy ha ezek után szóba állnak velem a galaxisban, az már megfelelő szakmai cél lenne, amire már van is egy jó ötletem. A megfelelő dumával menni fog és ebben nálam nincs hiány!




A fejlett embernek meghatározott paraméterei vannak, aminek lényege, hogy az agyféltekéket egyszerre tudja és jól használni. A Szív problémái esetén annak eltévelyedését az elmével felül tudja bírálni és az elme eltévelyedése esetén is legyen ugyanerre képes a szívével. Jelenleg olyan civilizációban élek, ami az elsőt jutalmazza, ám a másodikra azt mondja gyengeség. A magukat menekülteknek álcázó és minket nem is annyira titkoltan kiirtani akaró bevándorlók világa pedig ennek épp ellentéte. Tehát épp az itt és most az az időszak, amikor fel kell bukkannia egy olyan embernek, mint én, akinek határozott elképzelései vannak a probléma minden érintett fél általi kielégítő rendezésére. Azzal zárnám, akit ez a megoldás nem elégít ki, az nem érintett fél és mint tudjuk, érintettség, azaz felelősség nélkül pofázni mindenki tud.



* Ez még vita tárgya az illetékes fórumokon, mert nem véletlen nem állítottam le a katonai fejlesztéseket, ugyanis terveim vannak a galaxisban is, sőt azon is túl


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.