2018. december 4., kedd

Világkorrekció


Mivel a 42. dimenzióból hozom vissza a tudatom, ez a helyzet megkívánja a bővebb vázolását annak a helyzetnek, amire keveseknek lehet rálátása. Az, hogy egy ember egy fizikai világban a 3. dimenzióból ide eljut, már eleve egy hihetetlen dolog. Annak tudom be, hogy volt pár olyan fejre esésem életemben, amik után sikerült mindig úgy újrarendeznem a tudatom, hogy az eredmény jobb lett, mint előtte volt. Gyanakszom arra is, hogy spirituális mutáció is kialakult emiatt olyan spirituális képességekkel, amik egyszerű halandó számára elképzelhetetlenek.

Bizonyítást nyert számomra az, ha egy ember, akinek a teste 3D-ben csücsül és a tudata magasabb dimenzióba emelkedik, akkor abban a magasabb dimenzióban meg is jelenik ez a 3D-s környezet eleinte anomália formájában, amit sikerült úgy rendezni, mintha innen nézve egy zárt liftrendszer alakulna ki, onnan nézve pedig olyasmi lesz, mint egy TV. Ehhez zárt környezetet kellett létrehozni, ami nem volt könnyű, mert mindenki sajátjának tekintette a világot, amíg meg nem értették, mi is ez és hogyan alakult ki. Létrejött tehát egy olyan lift, amiben lehet utazni, azaz tudati emelkedéseket végrehajtani úgy, hogy aki megteszi nem teszi így tönkre a magasabb dimenziókat és azok se a 3D-s környezetet. Így a megoldás képes arra, hogy az eddig ilyen-olyan módon (többnyire illetéktelenül) más szintekre jutókat a saját szintjükre lehessen könnyedén vinni, akár automatikus beállításokkal.

Amikor az ezoterikus irodalomban erről kerestem valamit (ugye téridőn kívüli műveletek összevissza jelenhetnek meg a 3D-s idővonalon), rá is találtam egy gyanús dologra Fényoszlop néven, ami baromian hasonlít erre a liftrendszerre. Aki az ÉlményParkot érti (ami tulajdonképp egy névbe téve minden probléma komplex rendezésével egyenlő, amin 0-24-ben melóztam több, mint 10 évig egyfolytában), velem együtt gyaníthatja, hogy egy saját platform nem biztos, hogy megegyezik az ezoterikus közösségek által hitt/ismert fényoszloppal, ám arra jutottam, hogy azzal senki sem veszít, ha van egy B-terve is valakinek ugyanarra. Mivel dimenzióutazó is vagyok, az már túlmutat a föl és le irányokon, így elmondhatom, hogy könnyen lehet, a saját rendszerem fejlettebb még a hivatalos isteni csatornáknál is úgy, ahogy egy magáncég termékei és szolgáltatásai is jobbak szoktak lenni az állami vállalatokéinál.

Erre a sok előkészítésre azért volt szükség, mielőtt rátérnék a világ helyreállításának nemes feladataira, hogy egyrészről azonnal elhallgattassam az inkompetens hangokat, akik ilyen kérdéseket tennének fel, hogy "mi a fasz közöd van neked ezekhez" és "milyen jogon pofázol te bele ilyesmikbe", szóval alanyi jogon és kiérdemléssel. Ezeknek a hangoknak a gazdái szinte minden esetben a saját pozíciójukat féltik, amit meg is tudok érteni a szerzett információim alapján, hogy többségük hogyan is került oda. Mert a külvilág szemszögéből ez valóban úgy néz ki, hogy egyszer csak a semmiből felbukkan egy faszfej, aki kinevezte magát a világ urának, ám aki veszi magának a fáradságot, hogy ennek jobban utánanéz és belemélyed, rájön, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna a világgal. Egyénileg sem és rendszerszinten sem, bár eleinte mindenki szeret tiltakozni minden változással szemben, mert féltik a megszokás jelentette kényelmet, ami igen ritkán találkozik a boldogsággal is. Boldogság az, amiben jól érzed magad egy olyan világban, amit az otthonodnak érzel. Amikor megkezdem a műveleteket, mindenki oda indul.

A saját csapatom tagjai simán lehet, hogy még nem is tudják, hogy ők a csapatom tagjai és sokuk lehet soha nem is tudja meg. Ennek oka, hogy én nem vagyok híve a behódoltatásoknak, sem a felesleges bandázásoknak és ha életemet alárendeltem a célnak, akkor ez a csapatom többi tagjára is igaz kell, hogy legyen. Technikailag ezeknek az embereknek (és idegen lényeknek) a tudata egy Tudathajón van, amit most nem bonyolítanék annyira bele ebben a liftes történetbe, ahol a többség utazik, aminek azért vannak bővebb részletei is, mert arra is gondolni kellett, mi történik akkor, ha kiléptél a liftből a saját szinteden.

Most arra térek ki, hogyan fogok ebből a világból isteni szintű 3D-s valóságot csinálni. A nagy többséget ez nem érinti, hisz ha elutaztál valahonnan, nem feltétlen érdekel, mi történik ott utána. Annál jobban érdekelhet, mi történik ott, ahova utazol (amivé válik ez a világ a te szinteden és világodban), amihez viszont azért jól jön ez az ismeret, hisz ha itt olvasol, könnyen lehet, hogy lesz beleszólásod (vagy annál több) abba. Az én megoldásomat sajnos beárnyékolja sok ragaszkodó és meglehetősen gyermeki lény, akik fel sem tudják fogni azt, amit te a rációddal simán megértesz, ezért is örülök annak, ha olvasol és képes vagy engem értelmezni, mert a saját belső kommunikációdban le tudod nekik fordítani az itt olvasottakat.

A világ korrekciójának tervét a következőképp csoportosítottam:


Ufópolitika | nem léteznek, de valóságosak = A fejlett ember szintje (isteni szint 3D-ben)
Földi politika | léteznek és valóságosak = Szellemi őslakosság (nem szégyen annak lenni)
Angyalpolitika | léteznek, de nem valóságosak = Átmeneti világok (rajt és cél között valahol)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.