2019. január 8., kedd

A nők távol tartása

Egy meditáló férfiember is férfi, tehát foglalkozni kell a nők szerepével is ebben a folyamatban. Végeztem ez ügyben pár kísérletet és arra jutottam, jobb ha ebből a nők kimaradnak.

A nők ugye intuitív lények és az ezzel a probléma, hogy ha a kollektív zóna felől érkezik valamilyen akció, a nők egyáltalán nem képesek kontrollt biztosítani neki, mert a megszállót mindenki önmagaként érzékeli és ez a nők esetében különösen igaz.

Természetesen vannak a nőknek olyan pozitív tulajdonságaik, amik nélkülözhetetlenek lennének, ám ha ellenséges megszálló van rajtuk, az ember inkább vállalja be ezeknek a nélkülözhetetlen dolgoknak a hiányát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a nők ellenségek lennének, mert kiváló szövetségeseim is egyben azok nyakán, akiket én tekintek ellenfeleimnek.

Ezzel azt is szeretném üzenni, amíg tart a harc, addig ne is reménykedjen senki abban, hogy majd jön egy nő és megváltoztat, mert a.) nem fog jönni b.) ha jön is, a tesztek alapján nem fog neki sikerülni. Ha a nők távol tartásáról beszélünk, az előző írásomban foglalkoztam sanyarú anyagi helyzetemmel, amit elsősorban az okoz, hogy a meditációim teljes figyelmet érdemelnek és akik dolga lett volna ennek biztossítása, lényegében magamra hagytak. Az első pont, a vagyon és a pénz, mint vonzerő tehát nem játszhat szerepet abban, hogy egy nő is a közelembe kerüljön.

A nők arra vannak programozva, hogy az utód számára biztosítsák a legideálisabb feltételeket. Egy olyan világban azonban, ahol a gazemberek kezébe kerül a hatalom, az értékes férfiak úgy kerülnek a perifériára, hogy a nők az után gyakorlatilag átnéznek rajtuk, azaz akkor sem veszik észre őket, ha azokról a nők segítői integetnek ezerrel. Letesztelve ez is. A nők távol tartásának témakörével már foglalkoztam régebben is, amikor még teljesen a mélytranszban volt a tudati figyelmem. Mivel a téma hosszú és bonyolult, csak egy esszenciát tennék közzé, ami arra vonatkozik, hogy esetleg az a baj, hogy nem értem a nők nyelvét. De igen, értem annak a pár nőnek a nyelvét, akit nem ijesztenek el a szavaim.

Persze azt elismerem, hogy az udvarlás életem legkellemetlenebb pillanatai közé tartozik, mivel vízöntő vagyok és amikor még abban az életfázisban voltam, hogy tapasztalatokat gyűjtöttem (=igyekeztem megfelelni a társadalmi elvárásoknak), arra jutottam, hogy ami nem megy, azt inkább ne erőltessük. Az udvarlás a hazudozásról szól, amiben vagy nagyon jó vagyok, vagy egyáltalán nem érdekel. Ha a mindennapokról beszélek, ami a családi-, privát- és intimszférámat illeti, abban inkább egy tisztességes világot képzelek el és ha valami mindig bejön a nők ellen, az az őszinteség. Olyan logikai csapda ez, amin számukra nehéz átjutni.

Ott a következő dolog, mi van, ha valaki rám küld egy olyan nőt, akinek hatalmas pénzösszeget ajánlanak fel. Persze felvetődik először az a kérdés, hogy ha erre hatalmas pénzösszegek állnak rendelkezésre, miért nem ide küldik, hisz ezzel is bizonyítják azt, hogy nem értik, amit csinálok, ha ellenségnek kiáltanak ki. Amit hiszel, neked az van és ha ezt hiszed, én kénytelen vagyok számodra így is viselkedni. Jó, értem én, hogy ez után bizonyíték lesz arra, hogy ők az áldozatok, meg hogy ellenség vagyok, ám ez egy bizonyos ponton túl nem működik és épp ezt a pontot értük napjainkban el. Nos felállítottam egy szabályt, ami mindenkire vonatkozik és ez eléggé át fogja rendezni a táblát az emberi kapcsolatok terén. Négy dolog egyidejű jelenléte szükséges ugyanis hozzá: alkalmasság, képesség, kompetencia és a szabad akarat oda-vissza. Hiába ajánlanak fel pénzösszegeket, ha a nőnek valójában nem tetszem, akkor sem fog sikerülni, ha dikekt megszállás alatt áll és kézivezérléssel akarják velem összehozni. Ez is letesztelve. Hogy elkerüljük az ezzel járó kellemetlenségeket, ezzel a témával is foglalkoztam már nem is olyan rég. Adalék hozzá, hogy erre a meditációra a fogaim is rámentek és így csak maximum a fogorvos nők és az erre a pályára készülő egyetemisták maradnak, mert mindenki más azonnal elfordul a civilizációs alkalmatlanságom miatt.

Ha az lenne az érv, hogy esetleg rendetlen vagyok és egy nő tisztán és rendben tartja a környezetet, nos nem éri meg. Ugyanis a másik oldalon ott a szüntelen basztatás ezért meg azért. Amit csinálok, azt kevesen értik, így csak idő kérdése, mikor indul be a dolog, ami egy meditáló ember számára olyan, mintha közelről rálőnének. A meditációim alatt voltak olyan időszakok, amik hónapokig tartottak és ez alatt alig hagyhattam el a meditáló helyemet. Csak úgy gyűltek előttem a szeméthegyek és amikor a végén kitakarítottam és felmostam (azon a tudatszinten/rangon meg kellett hozzá találni az időrést, mert a demokráciát nem ismerő szinten nehéz lett volna elmagyarázni, miért én csinálom és nem a szolgáim), olyan bűz terjengett a lépcsőházban is pár napig, hogy elismerésem a szomszédaimnak, hogy ezt szó nélkül hagyták.

Úgy gondolom, megfelelően sikerült tájékoztatnom azokat a hölgyeket, akik fantáziát láttak bennem, hogy távol maradjanak. Ja igen, ott van még az adu ász, a pina kérdése. Két megjegyzés. Egy szexuláis aktus velem megfelel a közvetlen energiatöltésnek, azaz olyan komoly beavatásnak, amit az illető hölgyek energiarendszerének el is kell ám bírnia! Mivel az ilyen nők nem tobzódnak tömegekben, pláne nem azon a vizuális szinten, amit én is kielégítőnek tekintek, így marad a pornó és a jobb kezem. Ha kalandra vágynék és meg szeretném csalni, arra meg ott a bal kezem és probléma megoldva.






De, persze, hogyne lenne jó egy nő társasága, de ilyen áron köszönöm nem kérem!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.