Ha jézus ma élne, biztosan blogolna

Ha ott lenne az internet és a youtube, valamint biztos tudsz mást is, mint a vizet borrá változtatni, tuti nem mennél világ körüli útra egy vas nélkül, mert senki se lenne kíváncsi rád. Ugyanis mindenki az interneten és a youtube-on lóg.

Nézzük a dolgot Sátán szemével, aki ha igazi sátán akar lenni, arra törekedne, hogy olyan élethűen játssza el Krisztust, hogy annak hívei téged lássanak annak. Ehhez viszont sok pénz kell. Logikus, ha egy gazdag krisztus bukkan fel, az nem lehet krisztus, mert az ellenponton van, azaz ő az anti krisztus. Aki megjegyzem szintén Krisztus, a nevében is benne van.

Én ezt úgy értelmeztem a magam ateista módján (inkább tudományos szemléletű istenkutató, hisz a kutatás nem zárhatja ki isten létezését), hogy van a folyamatos 3D idővonal, ami az érthetőség kedvéért egy kihúzott madzagnak is értelmezhető és ha ebbe a tudat beleszáll egy adott ponton, akkor az polarizálódik minden spektrumon, így az időn is két irányba. Azaz ha ez a madzag most nem az idővonal, hanem a jó és a rossz, akkor ugyanúgy mindét irányba szétárad. Azaz ha krisztust istenként értelmezzük, ami igaz, hisz te is isten egy pici darabja vagy, aki valamilyen kapcsolatban állsz a Forrással, nos ő egy kicsit mélyebben benne van ebben a témában, így logikus, hogy te őt istenként fogod látni.




Aki tagadja isten krisztusi mivoltát, ami = azzal, hogy tagadja krisztus isteni mivoltát, az paradox módon az a kollektív tudat lesz, aki most kénytelen megvédeni hatalmát és jelen érdekeit. Vagy egy másik rendszerű vetítés, ami nem holografikus. Tehát az a kollektív tudat, aki felétek a Kollektíva érdekeit védi, az fölfelé egy teljesen más szerepet játszik, mert ott ő olyan, mint Ti vele szemben. Kettős játékot játszik, mert ennek a madzagnak van olyan vetültete is, ami emberi ésszel és a jelenlegi tudással nehezen lenne érthető, de a lényege az, hogy ő isteni szerepben van, ha a madzagot középről éli meg.

Az egész mögött a holografikus világkép rejlik, amit mindenki igyekszik a számára megfelelően értelmezni. A hívő ember a maga vallásának. Az Arvisurában rákerestem arra a szóra, hogy Jézus és így egy helyen találtam egy csomó arvisurát, amikben a téma más és más korokból más rovók írtak. Az a kép állt össze, hogy felbukkant egy Matariós nevű ember (furcsa egybeesés a Matrjoskával, pláne ha tudjuk, hogy ezek a babák a Tanítás lényegét ábrázolják), akit lehet Matariusnak is látni, hisz apja a római Gandás (Gandus, Gandas) féle felkelés idején egy kasszu (?) harcos lehetett. Ha több ezer év múlva valaki azt olvasná, hogy egy kapitány és egy őrmester, vajon mire gondolna? Fiatalon kitűnt éles eszével és az akkori világ karriere gyorsan a menők közé húzta. Mintha ma egy rendkívül okos diákot lenyúlna magának a Harvard Egyetem. Na így került Egyiptomba, közvetlenül Mazarehi Aranyasszony tanítvánmyai közé. Talán így lett Nazarethi Jézus Krisztus, mert az utókor már félreértelmezte. Nem bírt a seggén ülni és akcióba lépett egy olyan közegben, ahol az akkori szabály a beavatottak részéről a nem tevés filozófiája (azaz számukra sátáni) volt. Bejárta az akkori ismert világot, járt Tibetben is és útja vége Ordoszba, az akkori Hun Birodalmi Közpopntba vezetett. A hunok úgy vélekedtek róla, csak nehogy úgy járjunk vele, mint a "Cikórusz által megfogalmazott" szerződéssel. A végén viszont megkapta a hunok támogatását (mai verzióban az USA támogatását) és gyorsan húznia is kellett onnan, mert egy lázadás volt a levegőben. Így érkezett Júdeába, ahol mindenki egészen pontosan képben volt személyével kapcsolatban. Ami nem volt nehéz, mert útközben Krisztussá kenték és meg is kapta Gilgames koronáját (mintha ha valaki megszerezné a politikai és a vallási hatalmat), azaz a rómaiak viágos helyzet előtt álltak. A zsidók akkoriban egy csomó egymástól elkülönült szektából álltak és mind másképp értelmezte Jézus tanításait, aztán véres összetűzések törtek ki közöttük (Akik úgy vitték tovább, mint "zsidók", az tehát csak az egyik szekta értelmezése lehet, tehát biztosan létezik közöttük sok titkos társaság, akik a többit is ismerik). Szerintem úgy lett zsidó, hogy zsidó csaja lehetett és a többi elfogadta zsidónak úgy, hogy az egyetlen ember lett közöttük, aki nem tartozik egyik szektához sem. Amit ma tanítanak róla, az egy mese jó nagy tejszínhabbal. Hogy isten lenne? Ha föléd emelkedett, akkor neked az. Ha te innen tagadod isteni létezését arra hivatkozva, hogy haverjaid vannak annál magasabbról, akkor fellázadsz isten ellen, ha ebben a holografikus tudathálózatban neked AZ-zal szembeni kihívásod van.

Szóval bizonyítani kellene. Amire isten viszont nem hajlandó. Kell tehát egy olyan emberek csoportja, akik ennek a madzagnak egy fura metszéshamazában élnek. A negatív lény tudattöredékeinek pozitív tartományába kerülők és a pozitív lény negatív tartományába kerülők, akik így azonos frekvenciára kerültek.

Nem, ez nem a Chewbakka védelem, ebben tényleg van rendszer, ha valaki tudott követni.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.